BURGONYÁN SÜLT FASÍRT
Hozzávalók: 75 dkg héjában főtt burgonya, 30 dkg darált sovány sertéshús, 2 fej vöröshagyma, 2 db
tojás, 3 dl tejföl, 5 dkg reszelt sajt, 4 evőkanál olaj, 1 púpozott teáskanál piros fűszerpaprika, 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint törött bors és só, a tetejére 5 dkg reszelt sajt, a tepsi kikenéséhez olaj és zsemlemorzsa.
Elkészítés: Egy közepes nagyságú tepsit 1 evőkanál olajjal kikenünk, és 2 evőkanál zsemlemorzsával beszórunk. A tojásokat a tejföllel habosra felverjük, és megsózzuk. A meghámozott és karikákra vágott főtt burgonya felét elterítjük a tepsi alján. Kissé megsózzuk, majd az egyik fej hagymát vékony karikákra vágva elosztjuk rajta. 2-3 evőkanál tojásos tejföllel meglocsoljuk, majd a második réteg burgonyát és a hagymát tesszük a tepsibe. Ezt is meglocsoljuk.
A darált húst összekeverjük az összes fűszerrel, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd a megmaradt tojásos tejfölt is hozzákeverjük. A húsos masszát rákenjük a hagymás burgonyaréteg tetejére, és befedve toljuk be az előmelegített, forró sütőbe. 25-30 percig pároljuk, majd a tetejét leszedjük, és szép piros-ropogósra megpirítjuk a húsréteget. Még forrón rászórjuk a reszelt sajtot, és kockákra vágva tálaljuk. (Egyszerű és gyorsan készülő étel, különösen akkor érde-mes csinálni, ha előző napról maradt főtt burgonya, vagy ha szándékosan dupla adag burgonyát főzünk.)