BURGONYÁBAN SÜLT FASÍROZOTT
Hozzávalók 4 személyre: 4 nagyobb burgonya, 30 dkg darált sertéshús, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, fél szikkadt zsemle, 2 evőkanál olaj, 2
tojás, fél kávéskanál őrölt pirospaprika, 1 csipet őrölt köménymag, 2 dl tejföl.
Elkészítés: Egy tűzálló tálat margarinnal kikenünk. A burgonyát bő, sós vízben héjában félpuhára főzzük, meghá-mozzuk. Ha kihűlt, kettévágjuk, a közepét kivájjuk. A vöröshagymát, fokhagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vágjuk. A petrezselyemzöldet apróra szeleteljük. A zsemlét langyos vízbe vagy tejbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra (gázsütő: 3. fokozat). Az olajat felforrósítjuk, megfuttatjuk rajta a hagymát, levesszük a tűzről, és a darált húshoz adjuk. Beletesszük a zsömlét, 1 tojást, fokhagymát, petrezselymet, pirospaprikát, köményt, majd sózzuk, borsozzuk. Az egészet összekeverjük, és megtöltjük vele a fél burgonyákat. A kivájt burgonyadarabkákkal kibéleljük a tűzálló tálat, ráültetjük a töltött burgonyákat, és a sütőben kb. 30 percig sütjük. A tejfölt összekeverjük a maradék tojással, megsózzuk, és az elősütött burgonyákra öntjük. Visszatesszük a sütőbe, és pirosra sütjük.