EPERTORTA OMLÓS TÉSZTÁBÓL
Hozzávalók 12 szelethez: 30 dkg liszt, 5 evőkanál cukor, 1 csipet só, 20 dkg puha vaj, 1
tojás, 75 dkg eper, 1,5 dl (házi) eperszörp, 7,5 dl fehérbor, másfél zacskó piros tortazselé, 2 dkg kávéízű tejszínes csokoládé, a forma kikenéséhez margarin, a vaksütéshez kb. 25 dkg szárazbab vagy borsó.
Elkészítés: Az omlós tésztához a lisztet 2 evőkanál cukorral, a sóval, a vajjal és a tojással jól összegyúrjuk. Kb. 30 percig pihentetjük. A tésztát 26 cm-es kerek lappá kinyújtjuk, margarinnal kikent gyümölcstortaformába fektetjük, és körben a formához nyomkodva, kis peremet készítünk. A tésztalapot villával megszurkáljuk. Sütőpapírral kibéleljük, beleszórjuk a szárazbabot, és előmelegített sütőbe toljuk. 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 20 percig elősütjük. A babot és a sütőpapírt eltávolítjuk. (A babot kihűtjük és eltesszük, hogy máskor is felhasználhassuk erre a célra.) A tortalapot ugyanazon a hőfokon további kb. 20 percig sütjük. Kissé hűlni hagyjuk, majd kivesszük a formából, és teljesen kihűtjük. A megmosott, alaposan lecsöpögtetett epret lecsumázzuk és félbevágjuk. Egyenletesen elosztjuk a tortalapon. A szörpöt felöntjük a borral, majd elkeverjük másfél deci vízzel. Lábasban a tortazseléport a maradék cukorral elkeverjük. Apránként hozzáöntjük a folyadékot, és állandó keverés mellett felforraljuk. Kb. 1 percig hűlni hagyjuk, majd a torta közepétől kezdve az eprekre locsoljuk. Kb. 20 percig állni hagyjuk, hogy a zselé a torta tetején megdermedjen. Végül a tejszínes csokoládéból reszelővel forgácsokat faragunk, és a tortára szórjuk.