DISZNÓTOROS-HAGYMÁS TÖRT BURGONYÁVAL
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 nagy fej vöröshagyma, 80 dkg májas és véres hurka vegyesen, 20 dkg sütni való kolbász, 3 evőkanál étolaj.
Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra (gázsütő: 2. fokozat). A burgonyát jó alaposan megsikáljuk, enyhén sós, hideg vízben héjastul feltesszük főni. A hagymát meghámozzuk, vékonyan felkarikázzuk. A hurkaféléket és a kolbászt megmossuk. A kétféle hurkát nagyobb méretű tepsibe vagy sütőedénybe fektetjük, hústűvel néhány helyen megszurkáljuk, fél dl vizet öntünk alá, és 20-25 percig sütjük. Óvatosan megfordítjuk őket, melléjük tesszük a kolbászt, és az egészet ropogósra sütjük (további 20-25 perc). Miközben a hurka sül, elkészítjük a hagymás tört burgonyát: egy teflon lábasban vagy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, megfonnyasztjuk benne a hagymát. A burgonyát leszűrjük, még melegen óvatosan meghámozzuk, villával nagyjából megtörjük vagy kisebb kockákra vágjuk, majd a hagymára dobjuk, és erőteljesen összekeverjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, mérsékelt tűzön jól átforrósítjuk, kissé meg is pirítjuk. A hurkát a sütőedényben hagyjuk vagy előmelegített tálra rendezzük, ízlés szerint kisebb darabokra vágva tálaljuk. A hagymás burgonyát külön tálban adjuk hozzá. Párolt vöröskáposztával vagy ecetes savanyúsággal tálaljuk.