MENTÁS CSIRKEMELL
Hozzávalók 2 személyre: 1 kicsontozott, lebőrözött egész csirkemell, 1
tojás, fél dl tejföl, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál étolaj, 1 teáskanál liszt, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 mokkáskanál borsmenta, néhány friss mentalevél; a bundához 1 evőkanál zsemlemorzsa.
Elkészítés: A csirkemellet kettőbe vágjuk. A tojást habosra verjük, megsózzuk, megborsozzuk, majd ráöntjük a csirkemellre. Fél óráig hagyjuk állni, majd amúgy nedvesen zsemlemorzsába mártjuk. A tejfölt, fél dl vizet és a lisztet simára keverjük. Teflonserpenyőt kikenjük az olajjal és felforrósítjuk. A csirkemelldarabok mindkét oldalát pirosra sütjük. A húst néhány percre félretesszük. A serpenyőt felöntjük 1 dl vízzel és felforraljuk. Ezután belekeverjük a megmaradt tojást és lisztes tejfölt, beleszórjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet és a borsmentát. Kevergetés közben sűrűre főzzük. Végül a mártásba tesszük a félretett csirkemelleket, és fedő alatt 20 percig pároljuk. Tálaláskor friss mentalevelekkel díszítjük.