GOMBÁS GESZTENYÉVEL TÖLTÖTT CSIRKEMELL
Hozzávalók 4 személyre: 2 kisebb csirkemell (kb. 50 dkg), 10 dkg gomba, 10 dkg gesztenyemassza (lehet édes is), 2
tojás, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál tej, ízlés szerint só és őrölt fehérbors, étolaj a sütéshez.
Elkészítés: Mindkét csirkemellet megtisztítjuk, és úgy csontozzuk ki, hogy 4 db tömör húst kapjunk. Húskalapáccsal egy kissé kiveregetjük, de ügyeljünk arra, hogy el ne szakadjon. A gombát apróra vágjuk, majd az egyik felvert tojás felével összekeverjük. Megsózzuk, megborsozzuk. A csirkemelldarabokat egyenként éles, hegyes késsel felszúrjuk, hogy tölthetők legyenek. Mind a négy húsdarabot megtöltjük a gombás gesztenyével, majd a nyílást hústűvel vagy hurkapálca-darabkával megtűzzük. A másik tojást habosra keverjük a megmaradt fél tojással és a tejjel, ezután sóval, borssal megfűszerezzük. A megtöltött csirkemellet először lisztbe, majd tojásba, végül zsemlemorzsába mártjuk, és bő, forró olajban, takaréklángon világosbarnára sütjük. Bármilyen köret illik hozzá.