ingyen webstatisztika

CSIRKEMELL PIRÍTOTT GOMBÁVAL


Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg erdei gomba, 20 dkg sampinyon gomba, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 4 kisebb csirkemell, só, őrölt bors, 4 evőkanál liszt, 2 evőkanál étolaj, 1 dl száraz fehérbor, salátalevél.

Elkészítés: A kétféle gombát megtisztítjuk, kalapkájukat és szárukat felszeleteljük. A vajat vagy margarint felforrósítjuk, rádobjuk a gombát, és fedő nélkül, erős tűzön 5-6 percig pirítjuk. Ízlés szerint sózzuk, erőteljesen borsozzuk, lehúzzuk a tűzről, lazán összekeverjük a finomra vágott petrezselyemzölddel, fedő alatt melegen tartjuk.

A csirkemelleket kicsontozzuk, bőrüket lehúzzuk, leöblítjük, szárazra törölgetjük. Bedörzsüljük sóval, frissen őrölt borssal, majd lisztbe forgatjuk, lerázzuk róluk a fölösleget. Egy nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, beletesszük a csirkemelleket, és mérsékelt tűzön, fedő nélkül, mindkét oldalukon 5-5 percig, aranysárgára sütjük őket, majd alájuk öntjük a bort, és erős tűzön további 5 percig forraljuk. Kivesszük a serpenyőből a húst, négy fél mellet egészben hagyunk, négyet kissé rézsútosan felszeletelünk, és eredeti formájukra igazítva előmelegített tálra rendezzük őket. Melléjük-köréjük halmozzuk a pirított gombát, végül bevonjuk az átszűrt pecsenyelével, és a leöblített salátalevelekkel díszítjük. Burgonyapüré, krokett, polenta, rizibizi illik hozzá.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök