ingyen webstatisztika

CSIRKEMELL PÁROLT DÉLIGYÜMÖLCSÖKKEL


Hozzávalók: 2 db csirkemell, 1 kg vegyes téli gyümölcs (narancs, kivi, alma, banán), szegfűszeg, fahéj, kevés cukor, citrom, 7 dkg mogyoró, 7 dkg zsemlemorzsa, 2 tojás, 10 dkg liszt, só, ételízesítő, étolaj.

Elkészítés: A megmosott csirkemelleket sós, ételízesítős vízben vagy levesben puhára főzzük, de vigyázzunk, ne főjön szét. Lapátkanállal kiszedjük, hagyjuk lecsöpögni, és langyosra hűlni. A melleket kicsontozzuk úgy, hogy négy szeletet kapjunk, majd mindegyiket beforgatjuk először lisztbe, kevés sóval felvert tojásba, végül durvára vágott mogyoróval elkevert zsemlemorzsába. A bepanírozott húsokat forró olajban serpenyőben kisütjük. A körethez a gyümölcsöket meghámozzuk, kimagozzuk, és egyenletesen apró darabokra vágjuk. Kevés vizet öntünk rá, nem szükséges, hogy ellepje, és cukorral, citromkarikával, néhány szem szegfűszeggel és kis darabka fahéjjal ízesítve megpároljuk. A kisütött húsokat a párolt gyümölcsökkel gazdagon körberakva tálaljuk. Jó tanács: A gyümölcsöket ízlés szerint válogathatjuk össze, vagy kész kompóttal helyettesíthetjük, amit elég csak felmelegíteni, párolni már nem kell.
 



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök