CSIRKEMELL KÖNTÖSBEN
Hozzávalók 4 személyre: 4 db csirkemell, 40 dkg mirelit leveles tészta, 70 dkg csiperkegomba, 10 dkg márvány sajt, 1 tojássárgája, 4 szál zöldhagyma, 2 kis fej vöröshagyma, 2,5 dl tyúkhúsleveslé (leveskockából is készíthetjük), 2 evőkanál tej, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 teáskanál liszt, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 4 evőkanál étolaj, 2 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál áfonyabefőtt, só, őrölt bors.
Elkészítés: A leveles tésztát szobahőmérsékleten felengedjük. A csirkemellekről lehúzzuk a bőrt, a húst sóval, borssal bedörzsöljük, és a megforrósított olaj felén megsütjük. Kivesszük a serpenyőből, és a visszamaradt zsiradékot felengedjük a húsleveslével. A megtisztított, megmosott gombát felszeleteljük, a maradék olajon megpirítjuk, majd sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a megtisztított, karikákra vágott zöldhagymát, a szétmorzsolt márvány sajtot meg a zsemlemorzsát. A tésztát lisztezett deszkán négyzet alakúra kinyújtjuk, széleit levágjuk, a tésztát négy részre vágjuk.
A tésztalapokat megkenjük a gombás töltelékkel, ráfektetünk egy-egy csirkemellet, és azt is megkenjük. A négyzetek szélét kevés vízzel megkenjük, majd a hús felett összenyomjuk. A batyukat sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, és megkenjük a tejjel összekevert tojássárgájával. A levágott tésztaszéleket csíkokra vágjuk. A tésztacsíkokat rombusz alakban a batyukra fektetjük, és megkenjük a tojássárgás folyadékkal. Előmelegített sütőben, 200 fokon (gáztűzhelynél 4-es fokozaton) 25-30 percig sütjük. Közben a megtisztított vöröshagymát apró kockákra vágjuk, és megforrósított vajon vagy margarinon üvegesre pároljuk. Liszttel meghintjük, megpirítjuk, majd felöntjük a félretett pecsenyelével és a szójaszósszal. 5 percig főzzük, sóval, borssal ízesítjük, és belekeverjük az áfonyabefőttet. A tésztában sült csirkemellhez tálaljuk.