Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg brokkolirózsa, só, őrölt bors, 40 dkg fehér
káposzta, 25 dkg sárgarépa, 4 evőkanál étolaj, 1 babérlevél, negyed mokkáskanál őrölt gyömbér, 1 gerezd fokhagyma, 4 kisebb csirkemell, 8 dkg érett camembert vagy márványsajt, 10 dkg liszt, 2
tojás, 15 dkg zsemlemorzsa, étolaj a sütéshez.
Elkészítés: A brokkolit leöblítjük, enyhén sós vízben nyolc percig főzzük, majd lecsepegtetjük, felaprózzuk, és hagyjuk egészen kihűlni. A káposztát kockákra vágjuk, a sárgarépát meghámozzuk, felkarikázzuk. Az olajat felforrósítjuk, rádobjuk a káposztát, répát, babérlevelet, gyömbért és az áttört fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, fedő alatt puhára pároljuk. A csirkemellek bőrét-csontját eltávolítjuk, kissé kiverjük és meghintjük őket sóval és frissen őrölt borssal.
A sajtot felaprózzuk, összekeverjük a brokkolival. Négy fél csirkemell csont felőli oldalára púpozzuk, tetejükre illesztjük a párjukat, a széleket összenyomkodjuk. A melleket lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába, ismét tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, azaz kétszer panírozzuk, és forró olajban, mérsékelt tűzön, mindkét oldalukon ropogósra sütjük. Papírkendőre szedve felitatjuk róluk az olajat, tálra rendezzük, citromkarikákkal és petrezselyemzölddel díszítve tálaljuk. A zöldséget külön tálban kínáljuk. További köretként burgonyapüré illik hozzá.