ingyen webstatisztika

 JÉRCECOMB DUNA MENTEI MÓDRA


Hozzávalók: 4 db jércecomb, 1 dl étolaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg paradicsompüré, 10 dkg gépsonka, 15 dkg gomba, 10 dkg zöldborsó, 10 dkg trappista sajt, só, őrölt bors ízlés szerint, fél csokor petrezselyemzöld; a körethez: 60 dkg burgonya, 2 tojássárgája a tésztába és 2 tojás, valamint a maradék tojásfehérje a panírozáshoz, kb. 10 dkg liszt és 10 dkg prézli, só, késhegynyi őrölt szerecsendió.

Elkészítés: A combokat kicsontozzuk (filézzük), enyhén kiklopfoljuk, majd kevés olajon, lassú tűzön ropogósra sütjük. Közben ragut készítünk: az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk kevés olajon, ekkor belehelyezzük a feldarabolt gombát, sonkát és összepirítjuk, míg a hagyma aranysárga lesz. Ezután kevés csontlével és a paradicsompürével felengedjük, sóval, borssal ízesítjük, majd a belehelyezett zöldborsóval (konzerv) együtt egyszer megrottyantjuk. A kész ragut a tűzálló edénybe helyezett csirkecombra öntjük, majd reszelt sajtot szórunk rá. Néhány percre előmelegített sütőbe helyezzük, tálaláskor petrezselyemzölddel meghintjük; burgonyagombócot adunk hozzá. Ezt úgy készítjük, hogy a héjában főtt burgonyát áttörjük, kevés liszttel, 2 tojássárgájával összedolgozzuk, csipet só és szerecsendió hozzáadásával. Tenyerünkben kisebb gombócokat formálunk a masszából, majd mint a rántott szeletet (bundázva) kisütjük. Gőz fölött melegen tartjuk a tálalásig.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök