ingyen webstatisztika

 SZŐLŐS-KÖRTÉS TÖLTÖTT CSIRKE


Hozzávalók: kb. 1,2-1,4 kg konyhakész csirke, átszűrt citromlé, só, őrölt bors, meghámozott, apróra vágott körte, vegyes szőlő (de inkább muskotályos csemegeszőlő legyen), 5 dkg húsos, apró kockákra vágott szalonna, étolaj vagy vaj, a gyümölcskörethez: diónyi vaj, kb. 40 dkg szőlő, kb. fél deci aromás bor (pl. Tokaji szamorodni, száraz).

Elkészítés: A megtisztított csirke belsejét bedörzsöljük citromlével, fél órát állni hagyjuk, majd ezt követően besózzuk, őrölt borssal bedörzsöljük és rögtön telepakoljuk a csirke hasüregét meghámozott, apróra vágott körtével, annyi szőlővel, amennyi belefér és apró kockákra vágott húsos szalonnával (hogy azért ne csak a gyümölcsnek a leve legyen benne). Ezután jó szorosan bevarrjuk a nyílást, mert rengeteg levet fog ereszteni ez a két gyümölcs, de az nem baj, mert ettől lesz a dolog még jobb. Ezt a csirkét egy tepsibe tesszük, meglocsoljuk kevés olajjal vagy megkenjük vajjal, de még finomabb, hogyha becsomagoljuk egy sütőpapírba. Bármilyen furcsán hangzik, a sütőpapír az lélegzik, befele megy a dolog, de kifele nem nagyon jön, tehát benne marad az aromája. A csirkét úgy csomagoljuk be, mint egy nagy csomagot, a tetején többször áthajtjuk a papírt, a két végénél szaloncukorszerűen megsodorjuk majd meg is kötjük és betesszük a sütőbe, kb. egy óra alatt pirosra fog megsülni benne a csirke, és a kitűnő zamatok is benne maradnak.

A gyümölcskörethez egy diónyi vajat felforrósítunk, rádobjuk a megmosott, leszemezett szőlőt, a bort aláöntjük és kb. egy percig forraljuk. Ezt, és csipetnyi szerecsendióval ízesített burgonyapürét adunk a csirke mellé.

Ehhez a tipusú csirkéhez gyümölcskörítésnek adhatunk nyári almát is, amit félbevágunk, magházát kiemeljük és egy kivajazott tepsibe a vágott felével lefelé fordítva, a csirkével egyidejűleg betesszük a sütőbe. Körtével ugyanezt tehetjük.

További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök