ingyen webstatisztika

 ROPOGÓS HAGYMÁS SÜLT CSIRKE

(hagymás-szalonnás keverékkel töltve)

Hozzávalók 4 személyre: 1 konyhakész csirke (kb. 1,2 kg), 2 fej vöröshagyma, 7-8 dkg húsos, füstölt szalonna, vaj, 75 dkg burgonya, 50 dkg karalábé, 15 dkg sárgarépa, 25 dkg zsenge cukorborsó, 1 liter zöldségerőleveslé (leveskockából is készülhet), fél csokor petrezselyemzöld, só, őrölt bors.

Elkészítés: Az egyik fej vöröshagymát és a szalonnát felkockázzuk. A megmosott, megtörölt csirkét sóval, borssal bedörzsöljük. Megtöltjük a hagymás-szalonnás keverék felével, és a nyílást fogvájóval összetűzzük. A combokat összekötjük. A másik fej vöröshagymát négyfelé vágjuk, tepsibe helyezzük, és fél csésze vízzel felöntjük.
A csirkét mellével lefelé a tepsire fektetjük, tetejére vajdarabokat szórunk. Előmelegített sütőben 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 30 percig sütjük. Megfordítjuk, és további 25 percig sütjük. Közben a megtisztított, megmosott sárgarépát felkockázzuk, a karalábét cikkekre vágjuk. A burgonyát esetleg félbevágjuk, és a forrásban lévő leveslében kb. 10 percig főzzük. Hozzáadjuk a karalábét meg a sárgarépát, és kb. 5 percig főzzük. Végül beleszórjuk a borsót, és további 5 percig főzzük. A maradék hagymás-szalonnás keveréket a csirkére halmozzuk, és ropogósra sütjük. A kész csirkét a lecsöpögtetett zöldségekkel körítve tálaljuk. Petrezselyemzölddel meghintjük, és a zöldségeket leveslével meglocsoljuk.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök