ingyen webstatisztika

 MÁJAS DIÓS CSIRKE


Hozzávalók: 2 csirke, 20 dkg csirkemáj, 2 fej vöröshagyma, fokhagyma, 10 dkg dióbél, 10 dkg vaj vagy margarin, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 zsemle, 3-4 dl tej, 2 tojás, 3 evőkanál konyak, só, őrölt bors, zsemlemorzsa.

Elkészítés: Az előkészített csirkék belsejét jól befűszerezzük, majd elkészítjük a tölteléket. A vaj felén megfonnyasztjuk az apróra vágott vöröshagymát, a kockákra vágott májat, fokhagymát, majd hagyjuk kihűlni. Ezután jól összedolgozzuk a tejbe áztatott (jól kinyomkodott) zsemlével, a finomra vágott petrezselyemzölddel, a tojásokkal, 5 dkg darált és 5 dkg durvára vagdalt dióval, a konyakkal. Sóval, borssal ízesítjük. (Ha túl lágy, zsemlemorzsát adunk hozzá).

A csirkék bőrét fellazítjuk, habzsákkal beléjük töltjük a tölteléket. A maradékot a belsejükbe rakjuk. A lábakat összekötözzük, majd a szárnyakat aláhajtjuk, és sütőedénybe tesszük. Megkenjük a maradék vajjal, és előmelegített sütőben 25-30 percen keresztül pároljuk. Ezután fedetlenül, saját levével locsolgatva ropogósra sütjük. A sütőből kivéve 10 percig pihentetjük, majd daraboljuk.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök