NAGYMAMA RÉTESE
(cseresznyével töltve)
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1
tojás, 4 evőkanál vaj, 1 evőkanál ecet, 2 kg cseresznye, 25 dkg porcukor, őrölt fahéj, 1 csipet só, 20 dkg darált dió, zsemlemorzsa.
Elkészítés: A lisztet megszórjuk egy csipet sóval, majd mélyedést készítünk a közepébe, és beleütjük a tojást. Két és fél deci langyos vízben elkeverjük az ecetet, egy evőkanálnyi megolvasztott vajat, és a liszthez adjuk. Lágy tésztát készítünk belőle, amelyet addig dagasztunk, amíg sima lesz, és elválik a kéztől, a deszkától. Három egyforma nagyságú cipóra osztjuk, liszttel megszórjuk, forró lábassal letakarjuk, és fél órát pihentetjük. Lisztezett abroszon lisztes kézzel papírvékonyságúra kihúzzuk az egyik tésztát. A kihúzott rétest kissé száradni hagyjuk, majd olvasztott vajjal megkenjük, és darált dióval, finomra szitált zsemlemorzsával megszórjuk. Megrakjuk kimagozott cseresznyével, megszórjuk fahéjas porcukorral. A tészta széleit felhajtjuk, és az abrosz segítségével feltekerjük. Vajjal kikent tepsibe tesszük, amikor mindhárom rudat elkészítettük, mindegyik tetejét megkenjük olvasztott vajjal, és forró sütőben kisütjük. A kihűlt rétest ferdén felszeleteljük, és porcukorral meghintve tálaljuk.
Jó tanács: A rétestészta készítéséhez mindig nagy sikértartalmú lisztet használjunk. A legmegfelelőbb liszt nem véletlenül kapta a rétesliszt nevet. Aki nem tudja kézzel húzni a rétest, az használjon nyújtófát, vagy kész réteslappal is készíthető.