FRANCIA CITROMTORTA
Hozzávalók 6 személyre: 12 dkg vaj, 7 dkg porcukor, 1+4
tojás, 25 dkg finomliszt, 1 és fél dl citromlé, 12+5 dkg kristálycukor, 3 evőkanál tejszín, 2 db citrom.
Elkészítés: A tésztához a vajat a porcukorral habosra keverjük, majd egy csipetnyi sót, egy db simára kevert tojást, és egy kevés lisztet is beleverünk. A többi lisztet hozzáadjuk, és rugalmas tésztává gyúrjuk. Meglisztezett folpackba csomagolva 1 órára betesszük a hűtőszekrénybe. Közben a 2 citromot alaposan megmossuk, vékonyan felszeleteljük, másfél dl vízben 10 percig főzzük, majd a 12 dkg kristálycukrot beleöntjük, és addig forraljuk, míg a cukor feloldódik. A sütőt 200 fokra (gázsütő: 3. fokozat) előmelegítjük.
A tésztát kivesszük a hűtőszekrényből, meglisztezett deszkán akkora kerek lappá nyújtjuk, hogy kibélelhessünk vele egy 20 cm-es kerek tortaformát, de kétujjnyi magas pereme is legyen. A tészta belső részére alufólialapot nyomkodunk, hogy a formáját megtartsa, és a sütőben kb. 6-10 percig sütjük. Ezután az alufóliát lebontjuk róla, és a tésztát a sütőben aranysárgára sütjük (kb. 5-10 perc), majd langyosra hűtjük.
Közben a töltelékhez a citromlevet a maradék 5 dkg kristálycukorral és a tejszínnel habosra keverjük, majd a maradék 4 db tojást egyenként beledolgozzuk. A citromkrémet a megsült tésztába simítjuk, és a sütőben 190 fokon (gázsütő: 2. fokozat) kb. 10 percig sütjük. A citromkarikákat alaposan lecsepegtetjük, a torta tetejére fektetjük, alufóliával letakarjuk, és a sütőt lekapcsoljuk 180 fokra (gázsütő: 2. fokozat), majd még 35-40 percig sütjük. A visszamaradt citromszirupot egy percig forraljuk, és a torta tetejére locsoljuk. Ha a torta kihűlt, a tortakarimát lehúzzuk róla.