ingyen webstatisztika

 CITROMDZSEM


A citromdzsemet főleg az angolok kedvelik, dehát mi is megpróbálkozhatunk vele, nem árt egy kis változatosság a téli asztalon. Mindenesetre csak azoknak ajánlom, akik szeretik a pikáns, kesernyés ízeket.

Hozzávalók: 50 dkg citrom, 2 kg kristálycukor, 2 liter víz.

Elkészítés: Fél kiló citromot alaposan megmosunk, darabonként hosszában félbevágjuk, majd lapos tányéron, vigyázva, nehogy a leve elfolyjon, héjastól finom szeletekre metéljük. Lábasba szórjuk és 2 liter vizet öntünk rá. (Ne ijedjünk meg a sok víztől, főzés közben majdnem a fele elpárolog.) Lefedjük és 24-48 órát állni hagyjuk. Utána feltesszük főni és kevergetve addig főzzük, amíg a héja olyan puha nem lesz, hogy a lábas oldalához kenhető. (Ez elég hosszú időt vesz igénybe, jó órát, néha még két órát is.) Ekkor a tűzről levesszük és 2 kiló cukrot öntünk bele. (Ez soknak tűnik, de a citrom héja és a savanyúsága miatt kell ennyi.) Jól összekeverjük, és újabb 1-2 napig állni hagyjuk. Akkor megint tűzre tesszük és a forrástól számított 20 percig állandóan kevergetve teljesen puhára főzzük annyira, hogy besűrűsödjön a leve. Akkor jó, ha egy kistányérra kiöntve szépen megkocsonyásodik. Levesszük a tűzről, azon forrón üvegekbe töltjük (az üvegeket előtte egy ujjnyi meleg vízzel telt tepsibe állítjuk, hogy ne repedjenek el a forró dzsemtől), és lekötjük. A hagyományos fémtető alá ajánlatos egy réteg celofánt tenni. Sem tartósítószert, sem gőzölést nem igényel. Amikor kihűlt, mehet a végleges helyére a kamrába.

További receptek >> https://lajosmari.hu/



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök