Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg cékla, 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál étolaj, 2 evőkanál vörösborecet, 1,5 dl vörösbor, só, őrölt bors, csipetnyi chilipor, 2
tojás, 2 dl natúr joghurt, 2 dl tejföl, 1 evőkanál citromlé, néhány zöldfűszerlevélke a díszítéshez.
Elkészítés: A céklát alaposan megmossuk, enyhén sós vízben héjában, puhára főzzük (1 és 1/4 óra, kuktában 40 perc), majd leszűrjük, kissé hűlni hagyjuk, meghámozzuk, és kisebb darabokra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, apróra felkockázzuk, aztán megfonnyasztjuk a forró olajban. Rádobjuk a céklát, 2-3 percig erős tűzön pirítjuk, majd felöntjük a borecettel, valamint a vörösborral, és élénk tűzön, gyakran megkeverve hagyjuk, hogy teljesen elfője a levét (csak az aromájukra van szükségünk). Sózzuk, borsozzuk, chilivel ízesítjük, hagyjuk kihűlni, majd turmixkehelyben finom péppé zúzzuk. A tojásokat sós vízben keményre főzzük (10 perc), hideg vízbe merítve lehűtjük, aztán meghámozzuk, felkarikázzuk, és apróra vagdaljuk. A joghurtban elkeverjük a tejfölt, a citromlét, ízlés szerint sót, frissen őrölt borsot, végül a céklapürével váltakozva-rétegezve 4 csinos kehelybe simítjuk, és jól behűtjük. Tálalás előtt a vagdalt tojással és zöldfűszerlevélkékkel (petrezselyem, menta, snidling) díszítjük. Fokhagymás-vajas pirítóst kínálhatunk mellé. Pompás, különleges előétel, könnyű téli vacsora!