ZÖLDBORSÓKRÉMLEVES
Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg burgonya, 10 dkg sárgarépa, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 5 dkg szeletelt szalonna (bacon), 1 liter tyúkhúsleveslé (leveskockából), 40 dkg zöldborsó (mélyhűtött), 2 dl tejszín, só, őrölt bors, 1-2 kávéskanál citromlé, 2 rozsos zsemle, 1 dkg vaj vagy margarin.
Elkészítés: A burgonyát, a sárgarépát, a vöröshagymát és a fokhagymát meghámozzuk. A burgonyát és a sárgarépát kisebb kockákra, a vöröshagymát finomra vágjuk. A szalonnát apróra felkockázzuk, megpirítjuk, majd rádobjuk a vöröshagymát, valamint az áttört fokhagymát, és megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a tyúkhúsleveslét, felforraljuk, aztán fagyos állapotban beletesszük a zöldborsót, és 10 percig főzzük. 2 evőkanálnyit kiveszünk a borsóból, melegen tartjuk. A levesbe szórjuk a burgonyát és a répát, majd fedő alatt, mérsékelt tűzön az egészet vajpuhára főzzük.
A levest és a zöldségeket botmixerrel péppé turmixoljuk, majd 4 evőkanál kivételével belekeverjük a tejszínt. Utánasózzuk, borsozzuk, ízlés szerint citromlével savanyítjuk, és jól összeforraljuk. A zsemléket 2x2 cm-es kockákra vágjuk, és mérsékelt tűzön aranybarnára pirítjuk a vajban vagy margarinban. A levest 4 mélytányérba szedjük, majd lazán belekeverjük a maradék tejszínt, tetejükre púpozzuk a félretett zöldborsót, és tálaljuk. A zsemlekockákat külön kínáljuk hozzá, mert pillanatok alatt eláznak a levesben.