Hozzávalók 4 személyre: 1 csontozott báránycomb, 10 dkg szalámi, 10 dkg trappista sajt, 2 evőkanál reszelt parmezán sajt, 2
tojás, kevés zsemlemorzsa, apróra vágott vöröshagyma, sárgarépa, zeller, fokhagyma, kevés petrezselyemzöld, fél pohár fehérbor, csipetnyi reszelt szerecsendió, só, őrölt bors, étolaj.
Elkészítés: A bárányhúsból egy zsákszerű formát vágunk. A trappista sajtot és a szalámit feldaraboljuk, hozzáadjuk a parmezánt és a petrezselyemzöldet. Megfűszerezzük sóval, borssal és szerecsendióval; azért, hogy töltelékünk összeálljon, két darab tojással és kevés zsemlemorzsával keverjük össze.
Ezután megtöltjük a húst, a végeket bevarrjuk vagy összetűzzük, hogy a formáját megtartsuk. A húst kevés olajon megpirítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, zellert, sárgarépát, fokhagymát; megsózzuk, leöntjük borral, amit utána elpárologtatunk. A serpenyőt lefedjük, és közepes lángon megsütjük a húst. Néha-néha megnézzük, megforgatjuk a húst, s ha szükséges, hozzáadunk 2-3 kanál vizet (vagy ha van, húsleveslét). A végén lecsepegtetjük a húst, kibontjuk a végeit, felszeleteljük, ráhelyezzük egy tálra és leöntjük a szafttal. Köretként sült burgonyát és a párolt zöldséget tálaljuk.