ingyen webstatisztika

ROZMARINGOS BÁRÁNYCOMB


Hozzávalók 4 személyre: 1 kis báránycomb (csonttal, kb. 1,3 kg-os), 3 gerezd fokhagyma, néhány ág rozmaring, 3/8 liter zöldségerőleveslé, 1/8 liter száraz fehérbor, 15 dkg kis fej vöröshagyma, 75 dkg burgonya, 75 dkg cukkini, 6-8 db ecetes cseresznyepaprika, 1-2 teáskanál étkezési búzakeményítő, 1 csokor turbolya, só, őrölt bors.

Elkészítés: 2 fokhagymagerezdet hasábokra vágunk. A megmosott rozmaring leveleit lecsipkedjük. A megmosott, megtörölt báránycombon több bevágást ejtünk. A nyílásokba 1-1 hasáb fokhagymát és kevés rozmaringot dugunk. A megmaradt fokhagymát és rozmaringot összevágjuk. A húst sóval, borssal és a zöldfűszerekkel bedörzsöljük. Előmelegített sütőben, 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) 30 percig sütjük. Felöntjük 2,5 dl zöldségrerőleveslével (leveskockából is készülhet), majd még kb. 20 percig sütjük. A maradék leveslével elkevert borral és a pecsenyelével meglocsoljuk. A vöröshagymafejeket ketté- vagy négyfelé, a megtisztított burgonyát cikkekre vágjuk. A hosszában félbevágott cukkinit ferdén felszeleteljük. A vöröshagymát és a burgonyát a húshoz adjuk, majd kb. 20 percig sütjük. Mellétesszük a cukkinit meg a cseresznyepaprikát is, és további 20 percig sütjük. A húst és a zöldségeket a tepsiből kivesszük, és melegen tartjuk. A pecsenyelevet felforraljuk, belevegyítjük a kevés vízzel csomómentesen elkevert búzakeményítőt, majd ismét felforraljuk. Sózzuk, borsozzuk. A húst a zöldségekkel, a mártással és a turbolyával kínáljuk.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök