JUHTÚRÓS BÁRÁNYPOGÁCSA
Hozzávalók 4 személyre: 1 db zsemle, 30 dkg gyorsfagyasztott
zöldbab, 2 fej vöröshagyma, 50 dkg bárányhús, 1
tojás, só, őrölt bors, kevés rozmaring, 12 dkg juhtúró, 3 evőkanál étolaj, 40 dkg főtt fehér bab (lehet konzerv), 2,5 dl erőleveslé (leveskockából is készülhet), fél citrom leve és héja, 1-1 ágacska friss kakukkfű és rozmaring, néhány citromkarika.
Elkészítés: A zsemlét beáztatjuk, a zöldbabot lecsepegtetjük. A vöröshagymát finomra metéljük. A húst ledaráljuk. A húst, a kifacsart zsemlét, a vöröshagyma felét és a tojást összegyúrjuk a sóval, borssal és rozmaringgal. A juhtúrót és a vagdalt húst 12 részre osztjuk. A hús közepébe téve a juhtúrót hosszúkás pogácsákat formálunk, és forró olajban kisütjük, majd meleg helyre tesszük. A maradék hagymán megpároljuk a babot, majd hozzákeverjük a zöldbabot. Az olajat, amelyben a húst kisütöttük, felöntjük az erőleveslével és a citromlével, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a citromhéjat, felforrósítjuk és a babra öntjük. A zöldfűszereket levelekre tépkedve a zöldségekhez adjuk, tálra borítjuk, rátesszük a kisütött húspogácsákat és citromkarikával díszítve tálaljuk.