ingyen webstatisztika

 GÖNGYÖLT BÁRÁNYSZEGY

(spenótos)
 

Hozzávalók: 80 dkg kicsontozott bárányszegy, 15 dkg darált borjúhús, 10 dkg főtt paraj, 1 fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 tojás, só, őrölt bors, 2 evőkanálnyi finomra vágott friss zöldpetrezselyem, mentalevél és citromfű vegyesen, étolaj.

Elkészítés: Egy serpenyőben felforrósított olajon megpirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd rátesszük a darált húst, sóval, borssal, zúzott fokhagymával ízesítve hirtelen átsütjük, és összeforgatjuk az előfőzött spenóttal. Miután levesszük a tűzről, hozzákeverjük a nyers tojást, és friss zöldfűszerekkel ízesítjük. A bárányszegyet a húsos oldalával felfelé fordítva kiterítjük, és sóval, borssal megszórjuk. Rárakjuk a parajos húst, és felgöngyöljük, majd jó szorosan átkötözzük. Beletesszük agy tepsibe, sózott vizet öntünk alá, és alufóliával letakarva kb. 45 percig pároljuk. Utána kivesszük, majd miután kissé lehűlt, felszeletelve tálaljuk, ízlés szerinti körettel, például párolt sárgarépával.

Jó tanács: Kötözés előtt a tekercs végeit nyomkodjuk be, és hosszában is kötözzük át, hogy a töltelék bennemaradjon. A spenótleveleket néhány percig kell csak főzni, és a főzővízbe nem árt egy csipet szódabikarbónát tenni, hogy a levelek megőrizzék szép zöld színüket.



Egyéb receptek:

alma
| banán | sós aprósütemények | babételek | bor | bárány | barack | befőzés | beigli | birka | borjú | borsó | brokkoli | burgonyaköretek | burgonya ételek | burgonya sütemények | cékla | citrom | cukkini | cseresznye | csirke | csirkecomb | csirkehús ételek | csirkemell | csirkés ételek | csokis édességek | csülök | dinnye | disznótoros ételek | diós torták és sütemények | édes aprósütemények | édességek | eper | fánk | fasírt | felfújtak | fortélyok és egészség | galuska | gesztenye | gomba | gombóc | gríz | gyógynövények | gyümölcsök | gyümölcskenyér | hagyma ételek | halak | joghurt | kacsa | kalács | káposzta | karaj | karalábé | karfiol | kávé | kelkáposzta | kenyér | keksz | kókusz | kolbász | körte | krémes | krumplis ételek | kuglóf | kukorica | lecsó | lekvár | lencse | leves | liba | madarak | magvak | mák | malac | málna | mandula | marha | marhafasírt | marhahús | meggy | melegszendvics | mogyoró | maffin | narancs | nyúl | omlett | padlizsán | palacsinta édes | palacsinta sós | paprika | paradicsom | piskóta | pizza | pogácsa | ponty | puding | pulyka | pulykamell | rétes | rizs | rómaitál | sajt | sajtos sütiksaláták | sárgarépa | savanyúkáposzta | savanyúság | sertéshús | sertés comb | sonka | spagetti | sütemény | sütőtök | szendvicsek | szilva | szója | szószok | tarja | tengeri hal | tészta | tésztafélék | tojás | tök | torta | turmix | túrókrém | túrós sütemény | túrótorta | tyúk | uborka | vadhús | virsli | zöldbab | zöldség | zsiradék | zsírégető gyümölcsök